Titkos szépségpraktikái, csodálatos hajkoronája
Wittelsbach Erzsébet, becenevén Sisi, Ausztria császárnéja, Magyarország Csehország királynéja, Ferencz József császár felesége. Korának legszebb uralkodófeleségének tartották, szépsége messze földön ismert volt. Erzsébet a magyar történelem egyik jelentős alakja, a mai napig nagy népszerűségnek örvend hazánkban. Ez nem csak a magyarok iránti tisztelete, szeretete, a magyar nyelv tökéletes elsajátítása, illetve a róla, Romy Schneider főszereplésével készült 1955-ös film miatt alakult így, hanem szépsége is hozzájárult a rajongáshoz.
Keveset tudunk Sisi titkos szépségpraktikáiról, annak ellenére, hogy rendkívül igényes volt megjelenésére. Egyik legnagyobb ékessége hajkoronája volt, mely a korabeli beszámolók szerint akár a bokájáig is érhetett, hullámos és dús volt. Ekkora hajzuhatag már komoly súlya miatt is nagy terhet jelentett viselőjének, aki napi szinten jelentős időt töltött ennek ápolásával. Esténként haját kibontották, majd Sisi lefeküdt az ágyra, a szolgálók pedig
szépen kifésülték, kiterítették a haját körülötte, hogy ne feküdjön rá éjszaka. Reggel az udvari fodrász órákon át fésülte a császárné haját. Sisi nagyon büszke volt hajkoronájára, mely kezelésének két fő eleme a fésülködés és a hajpakolás volt. Hogy volt-e valamilyen titkos receptje hajmosáskor?
Egyik rokona szerint Sisi haja tisztításakor nyers tojás és pálinka elegyét használta, amit egy toalettecetes öblítés követett. Más források szerint konyakkal kevertetett össze 6 vagy akár 30 tojássárgáját, és ezt a masszát kenték hajára. A tojásban lévő lecitin egy természetes, zsírszerű anyag, amely segít a haj természetes fényének, felületi sérüléseinek helyreállításában, ráadásul azt finommá, lágy tapintásúvá varázsolja. A konyakban pedig tannin található, mely antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, ez megakadályozza a sejtek károsodását, és segíti a hajszerkezet állapotának egészséges megőrzését, a hatóanyagok bejutását a hajszálakba.
Nemcsak hatalmas hajkoronája, de annak gesztenyebarna színe is feltűnő volt. A császárné 50 éves koráig nem is őszült. Ehhez az akkori krónikák szerint Macassar-olajat használt, mely egy indiai fából kinyert olaj, ez festette tincseit olyan lenyűgözően fényesre. Haját narancsvirág- és levendulavízből, csalántinktúrából, levendulaolajból, és egyéb balzsamokból álló folyadékkal öblítették.
A haj ápolása nemcsak Erzsébetnek, de férjének, Ferencz Józsefnek is fontos, napi elfoglaltsága volt. Amikor a császár haja ritkulni kezdett, az udvari patikusok külön ebből a célból gyártott hajvizekkel látták el az uralkodót.
"A hajhagymák serkentésének és a fejbőr megfelelő vérellátottságának legjobb eszköze pedig, már abban a korban is a hajkefe és annak rendszeres használata volt."